2012. szeptember 17-én jelent meg Pink legújabb nagylemeze a
The Truth About Love. A 13 számos korong mellett még kiadtak egy deluxe
verziót, ami összesen 17 új dalt tartalmaz. (Rajta szereplő bónusz számok: My
Signature Move, It This Thing On?, Run, Good Old Days.) Már egy hét után a
Billboard eladási toplistáján elérte az első helyet.
Az eddigi albumait is nagyon szerettem, de ezt különösen
megkedveltem. Amikor nyáron meghallgattam az első kislemezt, a Blow Me (One
Last Kiss)-t, azonnal kijelentettem, hogy nekem ez kell. Muszáj megvennem.
És egyáltalán nem bántam meg. Érdemes volt rászánni azt a pár ezer forintot,
mert cserébe egy feledhetetlen élményt kaptam.
Igazi pörgős, belevaló lemez lett, amit néhol lassabb és
nyugodtabb dallamok tarkítják. Amikor az ember más teljesen felgyorsult a
szókimondó, ugyanakkor korántsem közönséges szövegektől, mindig jön egy
lágyabb, könnyedebb rész, ami lecsitítja az ember idegeit. Mindez a különös,
vegyes stílus teszi olyan különlegessé és kiegyensúlyozottá a korongot.
Emellett ez a lemez érettebb az előzőkhöz képest. Amíg a
korábbi albumokon nem volt érzékelhető szinte semmilyen egyensúly a dalok
témáját tekintve, itt csak egy dologról van szó, ami nem más, mint a szerelem.
Véleményem szerint ennél jobb címet ki sem lehetett volna találni. Az énekesnő
tizenakárhány számon keresi a szerelem igazságát, amit végül nem talál meg.
Ugyanis a szerelemben nincs semmilyen törvényszerűség. Az embert olykor
felemeli, olykor nyomorba dönti és olykor elbizonytalanítja. Nincs benne
rendszer. Mindenki másképp éli meg. Ezért van az is, hogyha jobban odafigyel az
ember fia/lánya a szövegekre, úgy érzi, mintha hozzá szólna. Mintha tényleg
neki szánták volna azt a dalt.
Nehéz kiválasztani egyetlen egy árva kedvencet róla, mivel
mindegyik szám teljesen magával ragadott. Szinte minden dalszövegből ki lehetne
emelni egy jó részt, de én ezek ellenére mégis próbálkoztam.
Where there is desireThere is gonna be a flameWhere there is a flameSomeone’s bound get burnedBut just because it burnsDoesn’t mean you’re gonna dieYou gotta get up and tryYou gotta get up and tryYou gotta get up and try
Bennem ez a részlet maradt meg a legjobban, mert amikor
bármilyen nagyobb akadályba ütközöm ez a refrén eszembe juttatja, hogy nem
szabad feladni. Egy-egy csalódás vagy kudarc nem jelenti az élet végét. Ha
egyszer elesünk fel kell állni és tovább kell küzdeni. Semmilyen apróság nem
tarthat vissza senkit álmai megvalósításától.
Természetesen meg kell említeni azoknak az embereknek a
nevét is, akik segítettek Pink-nek egy ilyen nyitott hangzásvilágú albumot
kiadni. Ugyanis három vendégénekes is hallható rajta, akik nem mások mint Lily
Rose Cooper (ismertebb nevén Lily Allen), Nate Ruess és Eminem. Az utóbbi
feltűnésén nagyon meglepődtem, mert egyáltalán nem számítottam rá. Igaz, nem
hallgatok rap-et, de a Here Comes The Weekend–ben nagyon jól eltalálták
ennek a résznek a helyét is. Egyáltalán nem érzem úgy, hogy ezzel ez a szám
kilógna a sorból.
Lily Rose Cooper szólója is a megfelelő helyet foglalja el a
True Love-ban. A gyorsabb, de egyben lágyabb hangzást tökéletesen
kiegészíti különleges hangja.
Nate Ruess is tökéletesen beillik a képbe a Just Give Me
a Reason-nél.
Összességében fantasztikus munka. Talán egy szám nem nyerte
el a tetszésemet, a The Great Escape. Ezt az egyet valahogy többszöri
meghallgatás után sem tudtam megkedvelni.
Zárásként csak annyit mondanék, hogy szép munka volt.
Sikerült úgy újítania, hogy közben régi önmaga tudott maradni.
Legnépszerűbb: Blow Me (One Last Kiss)
Top: Try
Legalja: The Great Escape
Számok:
Sima, normál lemez:
1. Are We All We Are
2. Blow Me (One Last Kiss)
3. Try
4. Just Give Me a Reason
5. True Love
6. How Come You’re Not Here
7. Slut Like You
8. The Truth About Love
9. Beam Me Up
10. Walk of Shame
11. Here Comes the Weekend
12. Where Did the Beat Go?
13. The Great Escape
2. Blow Me (One Last Kiss)
3. Try
4. Just Give Me a Reason
5. True Love
6. How Come You’re Not Here
7. Slut Like You
8. The Truth About Love
9. Beam Me Up
10. Walk of Shame
11. Here Comes the Weekend
12. Where Did the Beat Go?
13. The Great Escape
Deluxe változat:
1. Are We All We Are
2. Blow Me (One Last Kiss)
3. Try
4. Just Give Me a Reason
5. True Love
6. How Come You’re Not Here
7. Slut Like You
8. The Truth About Love
9. Beam Me Up
10. Walk of Shame
11. Here Comes the Weekend
12. Where Did the Beat Go?
13. The Great Escape
2. Blow Me (One Last Kiss)
3. Try
4. Just Give Me a Reason
5. True Love
6. How Come You’re Not Here
7. Slut Like You
8. The Truth About Love
9. Beam Me Up
10. Walk of Shame
11. Here Comes the Weekend
12. Where Did the Beat Go?
13. The Great Escape
14. My Signature Move
15. Is This Thing On?
16. Run
17. Good Old Days
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése